Név: E-mail: Feliratkozás
 
 
Drótszamarak

Bunny nach 8

2010. augusztus 27.
A német AXN főműsoridőben vetített programjának házigazdái Playboy Playmatek lesznek. A németországi Sony felkért minket a műsor arculatának és digitális elemeinek  elkészítésére,  amit nagy örömmel vállaltunk. On-paper és on-air csapatunk készítette a logót, a stúdió dizájnt, az openert, closert, breakert, névtáblát és a műsor zenéjét.



A kivitelező céggel való együttműködés előnye, hogy biztosak lehettünk abban: mindennel elkészülünk, mire a Nyuszik a rivaldafénybe lépnek.

Mivel a feladatunk az volt, hogy egy még nem létező  műsornak készítsünk arculatot, először 3 koncepciót vázoltunk fel a német Sonynak, hogy segítsünk eldönteni a show stílusirányzatát: új stílus, játékos stílus, elegáns stílus. Minden egyes stílushoz eltérő koncepciójú logót, openert és stúdiót javasoltunk, hogy optimalizáljuk egy kicsit a lehetséges irányvonalakat. Végül az elegáns koncepció illett legjobban az elképzelésekhez, így ezt választotta az ügyfél.



Bár dizájn szempontjából egyszerű és minimalista volt az „elegáns stúdió“, szerettünk volna valami érdekes ötletet belecsempészni, ezért kitaláltunk egy virtuális világító berendezést, és elneveztük "Fényfüggönynek".



Ez az egyedi dizájn elem úgy működik, mint egy LCD kijelző, de pixelek helyett a függöny apró lebegő/forgó, fényvisszaverő anyagből készült lemezekből áll. A forgást irányító minta programozható,  így szinte bármilyen amináció és forma elkészíthető. a segítségével.  Egy lassú mozgású,  bársonyos mintát javasoltunk és választottunk, ami ellensúlyozza a  stúdió tömör és nehéz berendezését, megteremtve így azt a vizuális egyensúlyt, mely az elegáns megjelenéshez szükséges.

Az "elegáns opener" koncepcióban tucatnyi fotós és rajongó szerepelt, akik a színfalak mögött a stúdió felé haladó Nyuszit ünneplik és fotózzák. Ami igazán érdekes ebben a jelenetben, az az, hogy egy külső helyszínen FullHD-ben forgattuk a sztárokat, természetesen a Factory munkatársainak segítségével azért, hogy a lehető legjobb minőséget érjük el.



Nem bántuk meg: az utómunka, és az alakok 3D-s környezetbe való helyezése zökkenőmentesen működött. A lift és a folyosó megtervezése, és a logóba való átmenetként szolgáló vakuvillanások látványának és időzítésének megtervezése után elkészült az opener.

A többi vizuális elem  – névtábla, breaker, closer –  kivitelezése a stúdió és az opener tervezésekor  kialakított vizuális szabályrendszerre épült.


Szavazz a legszexibb német diáklányra

2010. július 20.
Szavazóoldalt készítettünk a német AXN televíziónak. A microsite-on a Californication c. sorozat 3. évadához kapcsolódóan a legszexibb német egyetemista lányra lehet szavazni.


A lányok az országot járó turnébuszoknál jelentkezhetnek a versenyre. Közülük egy szakértő szűri választja ki a TOP10-et, akik közül a microsite látogatói szavazzák meg a szerencsés nyertest. A jutalom pedig nem más, mint egy kaliforninai utazás.

Az oldal érdekessége, hogy a lányokat lehet "lájkolni" a Facebookon keresztül.


A microsite elkészítésével még nem zárult le a feladatunk, a szavazást is a Factory Creative Studio bonyolítja majd.


AXN a Baltikumban

2010. június 03.
Az AXN baltikumi bevezetéséhez kapcsolódó 8 oldalas brossúra megtervezésére kaptunk megbízást. A kiadványban marketing támogatásról, a nézők adatairól írnak, a hátsó négy oldalon pedig AXN-en futó műsorokat mutatják be.
A "Z" hajtással tervezett kiadványt, melynek az orosz nyelvi mutációját is elkészítettük, a helyi kábeltelevízió szolgáltatók között terjesztik majd.




Perzsia Hercege nyereményjáték a magyar AXN oldalon

2010. május 25.
A Sony Pictures Network weboldalai számára fejlesztett egyedi kvíz modulunk lehetővé teszi a nyereményjátékok egyszerű publikálását és menedzselését.
Ezúttal a Perzsia Hercege nyereményjáték elkészítéséhez használtuk fel, amely a magyar AXN oldalon volt elérhető.
A film bemutatójára készült az oldal, amelyen egy kérdésre adott helyes válasz után a szerencsés játékosok jegyeket nyerhettek a premierre."



AXN Filmfesztivál 2010

2010. május 18.
Idén újra megrendezésre kerül  a harmadik, 2010-es AXN Filmfesztivál. A szervező AXN csatorna 2010. július 16. 24:00-ig várja a rövidfilmeket. Az idei fődíj egy hollywoodi utazás a Sony stúdiókba.

Az esemény microsite-ját, bannereit a Factory Online részlege készítette.




AC/DC játék a német AXN oldalon

2010. május 05.
Játék microsite-ot készítettünk a német AXN honlapjára. A nyereményjáték az 1973-ban alakult ausztrál hard rock műfaj jeles képviselőjével, az AC/DC-vel kapcsolatos.
A rajongóknak egy 3 kérdésből álló kvízt kell kitölteniük. A helyesen válaszolók között kisorsolnak 2x2 darab koncertjegyet a 2010. június 22-i, berlini AC/DC koncertre, és a szerencsések megnyerhetik az Iron Man 2 album 3 db limitált kiadását is.

Online részlegünk flash teasert is készített az oldalhoz.



Az AXN riporter

2010. április 22.
Új programot indított a német AXN csatorna. Az AXN Riporter c. műsorban Florian Simbeck híres német humorista jár utána olyan fontos kérdéseknek, mint pl.: Hol született minden idők legnagyobb akciósztárja? Bettina Zimmermann a következő Lara Croft?

A műsor microsite-ját a Factory Online részlege készítette. A site-on a látogatók megtekinthetik a korábbi riportokat, és folyamatosan frissülő galériát találnak Florianról.

Az oldal érdekessége, hogy a megrendelő az admin oldalon keresztül saját maga töltheti fel és cserélheti tetszés szerint a fotókat.






The Kill Point

2010. április 08.
Újabb showpage-et készítettünk a német AXN TV honlapjára. A Kill Point c. sorozat egy valós időben játszódó történet egy bankrablásról,  melyet leszerelt iraki veteránok követnek el, és amely túszejtésbe torkollik.
A  showpage grafikája a két főszereplő John Leguizamo és Donnie Wahlberg karakterére épít.

Online részlegünk nem csak marqueet és háttérképeket, hanem egy online játékot is készített. A játék lényege a túszejtők beazonosítása, ez alapján pedig fantomkép készítése. A játék érdekessége, hogy a filmben szereplők arcának részleteit használtuk fel a fantomképek kialakításához.





AXN SciFi Oroszország

2010. március 22.
Az SPT európai portfóliója egyre egységesebb: az AXN SCI-FI csatorna honlapja is áttért arra az ún. common platformra, amin az AXN és az Animax oldalak is találhatóak.
A Factory Creative Studio nem csak az oldal arculatát alakította ki, hanem a Drupal templatet is elkészítette.
A feladatunk az volt, hogy a meglévő oldalról az adatokat az új, Drupal alapú oldalra migráljuk. Több mint 2000 show epizódot, sorozatot és filmeket mozgattunk meg a Factory által létrehozott új megoldásokkal és lehetőségekkel.
Ez a munka több volt egy "egyszerű" tartalom migrálásnál: az egész folyamatot menedzseltük és közvetítettünk a londoni iroda és az amerikai fejlesztők között.
Oroszországban az AXN SCI-FI csatorna sugározza a LOST sorozatokat, így egy speciális promo oldalt is készítettünk a LOST 6-nak, amit az új SCI-FI oldallal együtt publikáltuk.  A LOST sorozat előző oldalait is a Factory Creative Studio készítette 4 évvel ezelőtt, eredetileg a CE régiónak.




Star Night - egy egész este a sztárokkal

2010. március 08.
Az AXN Germany ezentúl minden hónap utolsó péntekének egész estéjét egy híres filmsztár, rendező vagy producer filmjeinek szenteli. A 2010. március 19-én induló sorozat első sztárja Bruce Willis, aki tavaly megnyerte a németek legnagyobb akciósztárja kitűntető címet.

A Star Night-hoz a Factory Creative Studio által készítet microsite sajátossága, hogy ügyfelünk maga tudja majd frissíteni a havonta változó tartalmakat, később pedig új megjelenést is kap az oldal. Techikailag a kivitelezés az Animax Battle oldalhoz hasonlít.

Újdonság az is, hogy cégünk testre szabható marquee sablont is készített. Ügyfelünk a képek cseréjével aktualizálhatja a marquee-t.





 

 
Paul Dinsmore
ügyvezető

Sony Pictures Television International
"[...] – Térjünk vissza a Factoryhoz: mivel rendelkeznek, amivel mások nem? – Mindenekelőtt a kivételes kreativitás, valamint a legújabb technikákban való jártasság és fejlesztési képességek teszik számunkra érdekessé ezt a céget. Korábban több flash alapú tematikus oldal, sorozatokat népszerűsítő microsite, valamint az ezekhez kapcsolódó online hirdetések kivitelezésére adtunk a szegedi társaságnak megbízást, most pedig sokkal nagyobb terveinket valósítják meg: szeretnénk, ha már nemcsak közép-európai oldalainkat fejlesztenék, hanem Európa más területeire is dolgoznának. Reméljük, még sokáig lehet segítségünkre ez a kivételes tudás – később akár globális munkák alkalmával is. [...] (http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kreativitas_es_tudas_-_a_sony_szegeden___/2087436/)"